DANCE IMPRESS

TÖBB, MINT SHOW

DANCE IMPRESS

Rólunk

2011-ben a magyarországi Csillag születik tehetségkutató TV-s showműsoron mutatkozott be az első táncos csapatunk. A hatalmas energia, és a mágikus ruhaváltások magával ragadták a zsűrit és a közönséget, így sikerült az áhított döntőbe is bekerülni. Ez a siker rengeteg felkérésnek nyitott kaput. Európa szerte adunk showkat casinokban, hotelekben, világszerte nagy oceánjáró luxushajókon. Repertoárunkban a kis, két táncospáros showktól, a grandiózus színpadi showkig minden megtalálható.

Igény szerint táncosaink host, és tánctanítási feladatokat is ellátnak, még közelebb hozva ezzel a mozgás és a zene varázsát.

Több, mint show.
Hogy miért?

SZOLGÁLTATÁSOK

Ejtse Ön is ámulatba közönségét profi táncosaink segítségével

TÁNC SHOW

Változatos koreográfiák, több táncstílus, szemet gyönyörködtető kosztümök tárháza áll rendelkezésünkre, hogy showjainkat az ön egyedi igényeihez formálhassuk.

TÁNC TANÍTÁS

Produkcióink tanítással, és táncoltatással együtt is megrendelhetőek, melyek legalább akkora népszerűségnek örvendnek, mint maga az előadás.

tv-solid

TV SHOW

Büszkén jelenthetjük ki, hogy táncosaink TV műsorokban is rengetegszer feltűnnek - felkéréssel kapcsolatban kérjük, írjon az info@danceimpress.hu-ra.

CIRKUSZ

Táncművészeink cirkuszi produkciókban is készséggel közreműködnek, színvonalas műsorokkal garantálják a fergeteges hangulatot.

LUXUSHAJÓK - CASINOK - HOTELEK - ÉTTERMEK - RENDEZVÉNYEK

A DANCE IMPRESS MÖGÖTT

Greg and Csilla For Paragon Pixels

VARGA GERGELY

Értékesítési vezető

Rengeteg showt láttam az elmúlt években, hiszem, hogy mi létrehoztunk valami egyedit, célom ezt minél több helyen megmutatni. A zene és a mozgás önmagában is lenyűgöző, én azonban szeretném emellett teljesen ámulatba is ejteni a közönséget.
Image

BENDÓ CSILLA

Igazgató

A jó művészek ismérve, hogy azt a boldogságot, örömöt, önfeledtséget, energiát, amit színpadra lépéskor éreznek, teljesen át tudják adni a közönségnek. Legfőbb célom, hogy fantasztikus művészeink segítségével minél több emberhez eljuttassuk ezt az élményt.

KAPCSOLAT

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, elképzeléseit és megrendelését az alábbi gombra kattintva könnyedén eljuttathatja hozzánk: